Partnereink
 
 
UniCredit Bank
 
 
 
 
 
 
135 eves Veszprém város tűzoltósága
Forrás:
2010. július 30.
Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2010. július 14.-én ünnepelte megalakulásának 135. évfordulóját . Az ünnepséggel egybekötött állománygyűlés 10 órakor kezdődött a Polgármesteri Hivatal Kossuth termében.
 

     Az emberiség már több ezer éve szolgálatába hajtotta a tüzet, amely azonban olykor veszélyt is jelentett és mind a mai napig jelenthet rá nézve. Ezt Veszprém, a királynék városa többször is megtapasztalta történelme során. Ennek megakadályozására Veszprémben a tűzoltóságot, mint az országban oly sok helyen, a XIX. század utolsó harmadában, 1875-ben alapították, de komolyabb fejlődésének időszaka 1887-ben kezdődött, amikor dr. Óvári Ferenc vette át a laktanya irányítását, így a század elején a tűzoltóság létszámában és felszereltségében is jelentősen gyarapodott. Ez a fejlődés az azóta eltelt évtizedekben, ha időnként változó mértékben és intenzitással ugyan, de napjainkig folyamatos.

   A jubileumi ünnepség megnyitója után a Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának állománya és az eseményre meghívottak előtt több emléktárgy és elismerés átadására került sor az arra érdemesnek találtaknak és a veszprémi tűzoltósággal baráti és partneri kapcsolatokat ápoló hazai és külhoni tűzoltóságok képviselői számára.

A városházáról tűzoltóautók felvezetésével ünnepi menetben vonult át az állomány a tűzoltó laktanyába, ahol előbb a laktanya névadójára dr. Óvári Ferencre emlékeztek, majd a laktanya falán elhelyezett márványtábláját koszorúzták meg. Koszorút helyezett el dr. Lauer János tű. ezredes Úr, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és a Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, továbbá Debreczenyi János Úr, a Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere és Miskey Tamás tű. őrnagy Úr, a Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának parancsnoka.


További képek:
images/hirkepek/kicsi/815.jpgimages/hirkepek/kicsi/816.jpgimages/hirkepek/kicsi/817.jpgimages/hirkepek/kicsi/842.jpgimages/hirkepek/kicsi/844.jpg

Vissza a főoldalraLap tetejére 
Adatvédelmi tájékoztató | Technikai ajánlás | Hírarchívum